2014. március 18., kedd

Tonhalas szendvics


A hétvégén kovászolt kovásszal sütöttem kenyeret.

Amíg kelt a tészta,  addig állandóan az járt a fejemben, hogy kellene mellé valami kence, mivel nem volt csak egy tonhalkonzerv amivel tudtam valamit kezdeni, így rá esett a választásom, most tojással dúsítottam és majonézzel, mascarpone helyett.
Gyönyörűek lettek a kenyerek, puha belsejű, ropogós héjú, isteni illatú finomságok, amihez igazán méltó társítás volt a szendvicskrém, uzsonnára.

Hozzávalók:
                  1 tonhalkonzerv (175 g)
                  1 lilahagyma
                  3 főtt tojás
                  citromlé ízlés szerint, só, bors
                  3 evőkanál házi majonéz, 2 evőkanál tejföllel elkavarva

A tonhalkonzervet lecsöpögtettem, hozzáadtam az apróra vágott hagymát és a citromlevet. Megreszeltem a tojást és a majonézzel együtt a halhoz kavartam, vigyázva hogy ne törjem teljesen szét, maradjon rusztikus, egy órára tettem hűtőbe és már kenhettük is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése