2014. január 17., péntek
Hamburgerzsemle, szendvicskenyér, alaprecept...
Nagyon, nagyon szeretem a házi hamburgert, az édeskés puha zsemlét, mindennap megtudnám valamilyen formában enni. A kicsi 3 és fél évesem csak úgy magára nasinak is imádja. A recept Alexa Christitől van, nem nagyon változtatok rajta, csak, ha nincs valami itthon, akkor próbálom helyettesíteni , nagyon bevált.
Hozzávalók (8db)
40 dkg kenyérliszt
2 tojás
1 dl tejföl
1 dl tejben, egy kiskanál cukorral felfuttatott 2 dkg élesztő
5 dkg vaj olvasztva
2 evőkanál porcukor
1 teáskanál só
2 evőkanál olaj a dagasztáshoz
A hozzávalókat összekavarom, majd 10 perc elteltével olajos felületen alaposan megdagasztom, ha azt szeretnénk, hogy puha levegős legyen akkor 20 perc illetve 30 perc elteltével ismét finoman átdagasztjuk (akinek nincs ehhez türelme,az kelessze 50 percig és utána formázza). A harmadik dagasztás után 30 perccel 8 részre osztjuk és megformázzuk, most sajnos nem készültek képek a formázásról, de ígérem, hogy a mulasztásomat hamarosan pótolom. Formázás után még 30-40 percig kelesztjük, lekenjük felvert tojással vagy tejjel, megszórjuk reszelt sajttal, magokkal, ha van, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.
Ezek a szendvicskenyerek a hot dog-hoz készültek:
Ezek pedig hamburgernek:
Egy kis ízelítő hamburger(maradék csirkéből) illetve hot dog:
2014. január 14., kedd
Hot dog
Variáció a hot dog házi változatára, szendvicskenyérben jó minőségű virsli, egy kis mustár és elengedhetetlen az extra adag ropogós sült hagyma. Van egy kis munka vele, de az is csak a kiflivel, ha az megvan utána már csak néhány perc. A hot dog kifli tésztája kelt és édeskés, amit külön posztban mutatok be, egy alap recept ami hamburgerhez és más szendvicskölteményekhez is tökéletesen passzol.
A kifliket még előző nap sütöttem a kenyér után egy másik ételhez, így percek alatt elkészültem a vacsorával.
Meghámoztam és karikára vágtam egy nagyobb vöröshagymát, annyira vékonyra, amennyire csak tőlem telt, majd egy zacskóba tettem egy kis liszttel és jól összeráztam. Olajat forrósítottam és állandó felügyelet mellett aranybarnára sütöttem, vigyázni kell, mert, ahogy megváltozik a színe, onnan már nagyon gyorsan megéghet.
Közben odatettem főni egy tucat virslit hármunknak és felmelegítettem a kifliket, nem maradt más dolgom mint összepakolni az egészet egy kupacba.
Nagyon finom és laktató volt, egyetlen dolgot változtatok, legközelebb készítek egy adag majonézt a mustár helyett, egy kis citrommal és mézzel .
A kifliket még előző nap sütöttem a kenyér után egy másik ételhez, így percek alatt elkészültem a vacsorával.
Meghámoztam és karikára vágtam egy nagyobb vöröshagymát, annyira vékonyra, amennyire csak tőlem telt, majd egy zacskóba tettem egy kis liszttel és jól összeráztam. Olajat forrósítottam és állandó felügyelet mellett aranybarnára sütöttem, vigyázni kell, mert, ahogy megváltozik a színe, onnan már nagyon gyorsan megéghet.
Közben odatettem főni egy tucat virslit hármunknak és felmelegítettem a kifliket, nem maradt más dolgom mint összepakolni az egészet egy kupacba.
Nagyon finom és laktató volt, egyetlen dolgot változtatok, legközelebb készítek egy adag majonézt a mustár helyett, egy kis citrommal és mézzel .
2014. január 12., vasárnap
Tündéri muffin
Ezeket a muffinokat még decemberben sütöttem karácsonyi buliba, egy tündéri kislánynak. Ahogy gondolkodtam mit is süssek eszembe jutott a Raffaello, így ízvilágban és megjelenésben próbáltam valami hasonlót alkotni, ami illik az alkalomhoz és a kislányhoz is. Nagyon egyszerű és könnyed a muffin tésztája, a krém pedig variálható, én most vaníliás, tejszínhabost választottam.
Hozzávalók a tésztához:
1 csésze liszt,
1 csésze cukor,
10 evőkanál kókusz
3 db tojás
1 dl tej vagy sana vagy jaurt
1 dl olaj
1 cs sütőpor
egy csipet só
A krémhez:
3 tojássárga
3 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
2,5 dl tej
vaníliaaroma
2 dl tejszínhab A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük, a sárgját magas fokozaton elkeverjük a tejjel, cukorral és olajjal . A száraz hozzávalókat összekavarjuk és a tojássárgás masszához adjuk, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjét. Egy muffinformat kivajazunk vagy papírt teszünk bele és megtöltjük úgy félig a masszával. 180 fokos sütőben világosbarnára sütjük.kb. 20 perc alatt.
A krémhez a sárgájából, a liszttel, tejjel és cukorral pudingot főzünk majd kihűtjük.Felverjük a tejszínhabot majd hozzákavarjuk a kihűlt krémet és a vanília aromát, csillagcsöves nyomózsákba kanalazzuk és a muffinokat díszíthetjük is. Megszórhatjuk kókusszal a kész sütiket.
2014. január 11., szombat
Mindennapi kenyerünk
Már kisgyermekként is nagyon szerettem a házikenyeret, jöhetett bármivel. Emlékszem , hogy a tízóraimat is mindig elcseréltem , ha valakinek volt házikenyere.
Sokszor felidézem az izét és mindig összefut a nyál a számban, még jó, hogy nem lehet úton - útfélen kapni, mert akkor már a mérlegre sem tudnék ráállni, ugyanakkor hatalmas sajnos, mert már a gyermekeinknek fogalmuk sincs, hogy mi az a jó kenyér, a ropogós héjú, puha belsejű, nem morzsálódó, napokig friss kenyér.
Így a jó kenyér utáni vágyam hajtott, mikor kutakodni, kísérletezni kezdtem, hogyan tudnék igazi kenyeret varázsolni a család elé.
Mindent amit a kenyérsütősről tudok, azt Alexa Christitől tudom, a Nem vagyok mesterszakács blog írójától, kovásznevelés, kelesztés, dagasztás, hajtogatás, formázás, sütés stb., stb.... én sem hozzá tenni, sem elvenni nem tudok. Fantasztikus szenvedéllyel, aprólékosan és érthetően ír a kenyérsütés csínjáról - bonjáról, így most ehhez a kenyérhez nem adok receptet, leírást, mindent megtalálható nála itt, én csak néhány képben mutatnám be, hogyan is született nálunk a tönkölyös kovászos kenyér. Ez a kenyér, olyan, ha nem jobb mint ami a gyermekkori emlékeimben él.
Dagasztás...
Hajtogatás...
És a megsült kenyér:
A kenyér után még más is sült, de erről majd legközelebb.
Paszulyleves, csülökkel, tárkonyosan
Én a paszulylevest vagy ahogy mifelénk mondják fuszulykalevest 3 féle módon szoktam elkészíteni: paradicsomosan - lestyánnal, tejfölösen - tárkonnyal valamint rántással, babérlevéllel - sok fokhagymával, általában füstölt hússal és tarkababbal.
Most füstölt csülökkel készült, sajnos nem volt házi de kaptam egy szépecske kb másfél kilós hátsó csülköt igy is nagyon finom lett. Mellé kovászos, tönkölyös házikenyeremet kínáltam.
A csülköt megmostam, majd egy fej hagymával, 4 gerezd fokhagymával, 1 babérlevéllel és szemes borssal kuktába feltettem főni. Miután megfőtt kivettem a húst és a hagymákat.
A hagymát és a fokhagymát 2 evőkanál levessel pürésítettem, majd hozzákevertem 2 dl tejfölt.
Ezzel habartam be a levest. A húst leszedtem a csontokról, felkockáztam majd kevés olajon megpirítottam és a leveshez adtam, megszórtam apróra vágott ecetes tárkonnyal és az egészet összeforraltam. Ízlés szerint sóztam és borsoztam.
Ezt a kenyeret szegtem meg hozzá, de róla majd külön bejegyzésben:
Csokis, diós óriáskekszek
Annyira szépnek nem mondhatnám, de nagyon finom omlós és ropogós keksz. Egy kicsit dagira sikeredett mikor hengerré sodortam, így nem lettek csinosak, de majd legközelebb erre is figyelni fogok. Tejjel, teával reggelire isteni. Több napig eláll egy fedeles dobozban, én kiraktam a konyhapultra és napokig rájártunk.
Hozzávalók:
Hozzávalók:
20 dkg magas zsírtartalmú vaj
20 dkg porcukor
20 dkg finomliszt + 10 dkg őrölt dió
2 tojás
1 teáskanál só
1 púpozott teáskanál sütőpor
½ teáskanál szódabikarbóna
15 dkg 70%-os étcsokoládé
10 dkg dió vagy mandula durvára vágva
A vajat a porcukorral habosra kavartam, majd hozzáadtam a tojásokat és még párpercig kavartam a robotgéppel.
A lisztet elkavartam a sóval, sütőporral, a szódabikarbónával és a vajas krémhez adtam, majd alaposan elkevertem. A diót és a csokit éles késsel apróra vágtam és a masszába forgattam. Egy több rétegű fóliára kanalaztam a tésztát és egy kb. 4-5 cm magas hengerré formáltam, majd ment pihenni a hűtőbe min. 2 órára.
Az idő leteltével felszeleteltem és sütőpapírral bélelt tepsire rendeztem, egymástól kellő távolságra (igaz így is összenőttek). .
180 fokosra elő melegített sütőben szép zsemleszínűre sütöttem, miután kivettem 10-15 percig nem nyúltam hozzájuk, hogy egy kissé megszilárduljanak.Az idő leteltével felszeleteltem és sütőpapírral bélelt tepsire rendeztem, egymástól kellő távolságra (igaz így is összenőttek). .
2014. január 6., hétfő
Citromos, mascarponés spagetti
Egy nagyon egyszerű és nem mellékesen nagyon gyorsan elkészíthető,roppant ízletes vacsora volt ez nálunk. Sajnos nem sikerült jó képet készítenem, az esti fény nem kedvezett a fotózásnak.
Tényleg csak 30 perc és már lehet is tálalni. A petrezselyem a kertemből van így télvíz idején, ugyanis nem szedtem ki az egészet az ősszel és ebben a meleg januári napsütésben gyönyörűen zöldel.
Hozzávalók 2 főre:
250 gram spagetti
150-200 gram mascarpone
2 evőkanál tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
fél citrom leve
4 szelet bacon
só, bors
1 csokor friss petrezselyemzöld
A bacont csíkokra vágtam egy kanál olívaolajon kisütöttem, majd kiszedtem. A visszamaradt zsiradékban csak enyhén megpirítottam az apróra vágott fokhagymát, felöntöttem a borral és hagytam egy picit hogy elpárologjon az alkohol, majd hozzákavartam a tejfölt és a mascarponét, rácsavartam egy fél citrom levét, sóztam, borsoztam majd le is vettem a tűzről.
Közben kifőztem a spagettit, leszűrtem és összekavartam a mártással, a baconnel és gazdagon megszórtam petrezselyemzölddel. Könnyed és nagyon finom fogás kerekedett belőle!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)