2014. március 14., péntek

Csokiskiflik







 Hozzávalók kb 12 kiflihez

40 dkg átszitált liszt
2  dkg friss élesztő
1,5 dl tej
5 dkg vaj
2 dl zsíros tejföl
2 vaníliás cukor
3 evőkanál kristálycukor

Langyos tejben el morzsoltam az élesztőt és a porcukorral megfuttattam. Az összes hozzávaló felhasználásával tésztát gyúrtam, amit könnyed mozdulatokkal,de alaposan megdagasztottam. Egy órán át kelesztettem majd átgyúrtam.
A tésztát most téglalap alakúra nyújtottam, de lehet karikára is és abból vágni cikkeket.
Egy-egy kiskanál csokikrémet (most finettit, jobb híján) kentem a szélesebb végére és feltekertem kiflinek. Sütőpapírral bélelt tepsire kerültek, 6-6 db/tepsi.




Fél órán át keltek még a tepsin, majd megkentem felvert egész tojással és megszórtam kristálycukorral
190 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sütöttem szép piros, ropogósra. Jelentem egy óra múlva, már egy darab sem volt maradva. Jó étvágyat.





Csontos - bőrös karajsült borsófőzelékkel









A borsófőzelék mellé kellett hamar valami hús is, mert a párom nem különösebben rajong érte, és így ő is szívesebben megeszi.
3 hagymát felcikkeztem, hozzávágtam egy kis kaliforniai piros paprikát majd olajon megdinszteltem. Közben a hús mindkét oldalát forró olajon megpirítottam és a hagymás alaphoz adtam, sóztam , borsoztam, hozzáöntöttem 1 dl száraz fehérbort lefödtem és készre pároltam. Nem igényelt különösebb fűszerezést, néha a kevesebb több, ebben az esetben így volt.




A borsófőzeléket, most teljesen hagyományosan készítettem, hagymát dinszteltem hozzáadtam a borsót  (500 g), sóztam, borsoztam felöntöttem húslevessel épp, hogy ellepje és puhává pároltam. Egy kanál lisztet elkavartam egy kis doboz zsíros tejszínnel és 3 evőkanál tejföllel, ezzel sűrítettem be a főzeléket.
Nagyon finom vacsora sikeredett,jól passzolt a hús a borsóhoz, semmi cicoma, semmi különleges fűszer, így volt finom, ahogy volt.



Muffin gyerekzsúrra




Ezek a muffinok Kristóf születésnapjára készültek öröm volt nézni ahogy a gyerekek tömték magukba, először lenyalták a krémet és csak azután következett a tészta.

A muffin recept itt a krém pedig egy fehér csokis és egy barna csokis trüffel krém.

100 - 100 ml tejszínt felmelegítettem, beledaraboltam a csokikat és egy éjszakára betettem a hűtőbe, másnap kemény habbá vertem... és ennyi az egész, habzsákba töltöttem és díszítettem a muffinokat. 

Roppant egyszerű, de a gyerekek nagyon szeretik , használjunk jó minőségű csokit, az adagot pedig lehet emelni szükség szerint.

Gyakran sütöm ezt a kókuszos muffint mert a tésztája nagyon könnyed és puha akár egy piskóta.







Lucskos káposzta




Azon levesek közé tartozik, mely másnap a legfinomabb. Én mindig valami bőrös csontos disznóhúsból készítem, így nem igényel rántást sem , mert sűrű lesz a leves és ízben is többet kapunk.
 Most bőrös csülökből, egy kis füstölt oldalasból készült, különlegessége , hogy egy kis savanyú káposztát is vágtam hozzá aminek a levével izésítettem a levest.Ez a leves elképzelhetetlen számomra kapor és csombor nélkül.
Hozzávalók:
1 fej káposzta
1 negyed  savanyú káposzta
1 csülök (nyers), 200 gr füstölt oldalas
1 hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma
só, bors
egy-egy csokor kapor és csombor (nekem most szárított volt)
1 pohár tejföl
zsír vagy olaj



A csülköt megmostam a hagymával, fokhagymával, sóval és szemes-borssal, kuktában puhára főztem, majd leszűrtem és fólia alatt hagytam pihenni.

Egy fazékba olajat forrósítottam majd beledobtam a feldarabolt füstölt húst és a hagymát, megdinszteltem majd hozzáadtam a, nem túl vékonyra, vágott káposztát és együtt dinszteltem, ha elpárolgott a folyadék akkor adtam hozzá a csülök levéből, vigyáztam, hogy inkább dinsztelődjön a káposzta.
Félidőben hozzáadtam a fűszereket és készre pároltam a káposztát vigyázva, hogy ne főjön túl, felöntöttem a maradék lével, annyira hogy egy viszonylag sűrű levest kapjak.


A húst lefejtettem a csontról (a bőrt is leszedtem, mert azt levesbe nem szeretjük), feldaraboltam és olajon egy kicsit megpirítottam, majd a leveshez adtam. Kicsit összerotyogtattam és hozzáadtam a tejfölt.
Házi kovászos kenyeremmel és ecetes csípős paprikával tálaltam.



2014. február 28., péntek

Hot Dog, most sajtos baconos virslivel


Tegnap délután mikor hazaértem felvetettem a férjemnek a sajtos laska vacsi lehetőségét, hát az arcát látva hamar el is vetettem az ötletet... Bekukkantottam a hűtőbe meglátva a virslit és bacont bevillant, hogy láttam valahol a neten ilyen formában tálalva a virslit főzelék mellé. Mivel nálunk a főzelék sem befutó így lett hot dog.
A hot dog kiflit ugyanúgy készítettem mint ahogy itt bemutattam.


A virsliket hosszanti irányban bevágtam és ementáli sajtszeleteket illesztettem bele, majd becsavartam duplán bacon szeletekbe és grill programon megpirítottam.




Egy adag házi majonézt készítettem melléje amihez csak két kanál tejfölt, citromlevet és egy kis sót tettem.

Annyira finom lett, mindenkinek ízlett, gyors, egyszerű de mégis különleges vacsora volt ezzel az egyszerű kis csavarral.