2014. február 7., péntek

Sütőporos, csokis fánk

Előre bocsájtom, hogy ne várjunk a kelt tésztához hasonló fánkokat. Ideális, ha gyorsan kell valami desszert, főleg, ha gyerekeknek lesz. Én most egy vasárnap délután készítettem, amikor nem volt kedvem palacsintát sütni. Hamar összelehet állítani és nagyon finom csokiba mártva vagy akár házi baracklekvárral, a fiam 6-ot is megevett belőle.

Hozzávalók:
40dkg finomliszt
15 dkg porcukor,
2 dl tejföl,
5 dkg vaj,
2 tojás, 
kevés só,
1 narancs reszelt héja
1 cs. sütőpor

A tojásokat a cukorral kihabosítottam, hozzáadtam a tejfölt, az olvasztott vajat , a narancshéjat és jó alaposan elkavartam. A lisztet átszitáltam a sütőporral és a sóval, majd a folyékony masszához adtam és összedolgoztam. Egy kicsit ragacsos a tészta, de ha keményebbre hagyjuk, akkor nem lesz puha a fánk. Egy kicsit pihentettem kb 30 percet, majd bőségesen lisztezett felületen kinyújtottam, és kiszúrtam a fánkocskákat.


Olajat forrósítottam és pirosra sütöttem a fánkokat közepes lángon.
Közben gőz fölött két tábla milka tejcsokit felolvasztottam és abba mártottam a fánkokat. Úgy melegen már a felét meg is ettük, estig pedig rá rá jártunk, így nem is maradt másnapra.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése